Jóbarátság Népdalkör

A Jóbarátság Népdalkör a 4. születésnapját követően egy hónappal nagy sajnálatomra befejezte munkáját. Ennek a jó kedélyű, lelkes csoportnak az elmúlt négy év munkáját archív jelleggel mutatom be ezen az oldalon..

Jóbarátság Nyugdíjas klub 1998-ban alakult Csongrádi István elnök vezetésével, majd 1999 októberében a vezetést átvette Csiszár Ferencné. A klub működése új lendületet kapott, sokszor elmentünk különböző nyugdíjas fesztiválokra. Látva ezeknek a fesztiváloknak a hangulatát elhatároztuk, hogy a klubunk is képes egy népdalkört alakítani. Többek közt megváltoztattuk a klub működését 2004 februárjában, egyesületté alakultunk, mert az anyagi lehetőségek csak így lettek biztosítva. Elképzeléseink megvalósításához nagy segítséget nyújtott Jarabekné Terplán Mariann a Petőfi-telepi Művelődési Ház igazgatója és Virágh Istvánné a Szépkorúak Nyugdíjas Egyesületének az elnöke. Jarabekné Terplán Mariann 2008 augusztusában felkérte Pálnik András tanárurat, hogy a leendő népdalkört vezesse és szakmailag irányítsa. Miután a feltételek adottak voltak, 2008. augusztus 28-án a népdalkör 16 fővel hivatalosan is megalakult.

 

A népdalkör tagjai:
Ilia Mihály, Kádár N. Istvánné, Kocsis Attiláné, Kószó Mihályné, Kosztor Illésné, Litavicz János, Nyári Lászlóné, Nyerges Antalné, Révész Károlyné, Szabó Antalné, Szabó Mária, Szekeres Zoltánné, Terhes Józsefné, Vinkovics Imréné, Vörös Imréné, Zakar Ferencné

Fellépések 2012.

2012. szeptember 16. Algyő
2012. szeptember 9. Hódmezővásárhely
2012. június 23. Bordány
2012. április 14. Zsombó
2012. március 2. Szeged-Tápé
2012. január 14. Szeged

Fellépések 2011.

2011. december 17. Szeged Petőfi-telep – Közös Szereplés a Szépkorúak Népdalkörével
2011. december 7. Szeged-Tápé
2011. november 9. Szeged-Tápé
2011. október 8. Szeged
2011. szeptember 17. Szeged-Baktó
2011. szeptember 3. Szeged
2011. augusztus 6. Szeged-Tápé
2011. július 3. Szeged Petőfi-telep
2011. június 18. Bordány
2011. május 7. Szeged Petőfi-telep
2011. március 12. Szeged Petőfi-telep
2011. március 10. Szeged

Fellépések 2010.

2010. december 18. Szeged-Petőfitelep egyéni és közös szereplés a Szépkorúak Népdalkörével. Furulyán közreműködött: Hegyközi Georgina
2010. december 8. Szeged – közös szereplés a Szépkorúak Népdalkörével. Furulyán közreműködött: Hegyközi Georgina
2010. december 7. Szeged-Szőreg
2010. október 25. Szeged-Petőfitelep
2010. október 9. Szeged-Petőfitelep
2010. október 2. Szeged-Tápé
2010. szeptember 11. Szőreg
2010. szeptember 5. Szeged
2010. június 25. Szőreg
2010. június 21. Szabadka (SR)
2010. június 13. Szeged
2010. május 29. Bordány
2010. május 15. Abasár
2010. április 24. Orosháza – Országos Népzenei Minősítő: EZÜST fokozat
2010. április 10. Szeged-Petőfitelep
2010. március 10. Szeged

Fellépések 2009.

2009. november 27. Szeged
2009. október 26. Szeged
2009. október 10. Szőreg
2009. október 3. Szeged-Tápé
2009. október 3. Szeged-Kiskundorozsma: Térségi Minősítő: KIVÁLÓ fokozat
2009. szeptember 26. Ásotthalom
2009. szeptember 12. Szeged – Baktó
2009. július 4. Szeged
2009. június 28. Szőreg
2009. június 21. Szeged
2009. április 5. Szeged
2009. március 14. Szeged
2009. február 28. Szeged

Fellépések 2008.

2008. december 6. Szeged
2008. november 21. Szeged