Szépkorúak Népdalköre CD felvétele 2008.

Több hónapos előkészületet követően a Szépkorúak Népdalköre 2009 tavaszán elkészítette első CD felvételét. A népdalköri tagok fáradságot nem kímélve vettek részt mind a próbákon, mind pedig magán a felvételeken is. A két felvételi napon összesen 11 órát énekeltek a dalosok, hogy a lehető legjobb minőségű anyagot tudjuk elkészíteni. Tudva levő, hogy míg egy fellépésen egy-egy elszólást, kisebb bakit talán észre sem vesz a közönség, addig a felvételen mindez hatványozottan jelenik meg és ott is marad az örökkévalóságnak. Éppen ezért ez hatalmas munka volt, hogy a lehető legjobb formáját tudja adni a népdalkör több órán keresztül. Azt hiszem sikerült elérni célunkat.

Nekem, mint szakmai vezetőnek az én feladatom volt azon kívül, hogy a dalosokat megfelelő szinten felkészítsem a felvételre, nekem kellett “megálmodni” a lemez teljes tartalmát is. A CD koncepciója az, hogy minél több oldaláról mutassam be a népdalkört és mindezt egy olyan stílusban, hogy a hallgató ott érezze magát köztünk. A dalcsokrok válogatásánál és a lemez tartalmának meghatározásánál az alábbi célokat kívántam megvalósítani: egyrészt kellemes zenehallgatással töltött, olykor pedig gondolatébresztő perceket, másrészt magyarságunk népzenéjéből egy kis szeletet kívántam adni a hallgatóságnak, ami fényes bizonyítéka, annak hogy népdalkincsünket alkotó dallamok közt minden érzelemre találunk példát, legyen az szerelem vagy keserűség, öröm vagy bánat.

Bízom benne, hogy ez sikerült és kellemes perceket tudunk szerezni ezzel hallgatóságunk részére!

Tagok:

Bite József, Bite Józsefné, Csőke Ferencné, Elek Sándor, Elekes Antalné, Herczeg Anna, Kiss Jánosné, Kovácsné Toth Ági, Németh Franciska, Novák Jánosné, Pejic Ilona Réka, Révész Jánosné, Serfőzőné Rózsika, Szeles Tiborné, Szűcsné Julika, Virágh Istvánné, Vörös Albertné, Zsódi Veronika

Furulyán közreműködött: Hegyközi Georgina.

 

1. Karácsonyi népi énekek

2. Dorozsma környéki dallamok

3. Vajdasági népdalcsokor

4. Bácskai népdalcsokor

5. Szatmári dallamok

6. Galga menti dallamok I.

7. Galga menti dallamok II.

8. Isten áldja meg a magyart

9. Ének az aradi vértanúkról